Folytatva az előző bejegyzést, azonban csak nagyon röviden: 

október 28.: Reggel fél6-ra jött a Doktor Úr, kihúzta a csövet (a legkellemetlenebb érzés az egész procedúra során, de bőven kibírható!), majd átkötötte a sebet. Szép a térdem, nyugodt. Később jött a gyógytornász, aki pár alapvető gyakorlatra tanított meg a vérkeringés beindítása érdekében (bokakörzés, lábfej előre és hátra, lábfej lefeszítése és láb felemelése), illetve megtanított a helyes mankóhasználatra. A kaja megint kiváló volt. 

október 29.: Reggel a Doktor Úr átkötötte a sebet ismét, majd elmondta, hogy legközelebb pénteken találkozunk. Ezt követően reggeli, gyógytorna, röntgen, majd indulás haza, ami egy laza 3 órás út volt. Nem élveztem. Otthon már elő volt készítve a terep.

október 30.: Fekvés egész nap. Láz nincs, a térd nem fáj, minden király. Csak a fürdés és a normális wc-zés hiányzik...

október 31.: Irány Pest. A kötözésen lekerül a fásli, mert szép a térdem. Ha hazaérünk, a fix 15 fok helyett 0-70-re állítható a térdrögzítő. Varratszedés szerdán...

november 1. és 2.: Eseménytelen napok a térdemet illetően, amúgy nem. 3 és fél éves keresztlányom, barátnőm, illetve a családom társasága nagyon szórakoztató. :) 

november 3. és 4.: Unalmas hétköznapok. A fürdés továbbra is az ágyban történik, felállni viszont borzasztó, a lábamba megy a vér, amitől eléggé zsibbad és fáj.  

november 5.: Varratok kiszedve, a térdem továbbra is nagyon szép. Kontroll november 19-én...

november 6.: Unalmas hétköznap. Gyógytornáról nem írtam, de minden nap csinálgattam. Kevesebbet, mint szerettem volna, de csináltam.

november 7.: Na végre! Elmehettem a gyógytornászhoz, akivel megkezdhettük a tényleges munkát. 0-90 fok közötti hajlítás, tehermentesített térd mellett. Brutálisan jó volt végre mozgatni, de kellően nehéz is. Nagyon durván legyengült a combom, a torna első 15 percében nem is igazán látszódtak az izomrostok... Torna után kicsit bedagadt a térd, de ez normális. Jegeléstől jobb lett. Később lejöttek a barátok, kicsit beszélgettünk.

november 8. és 9.: Immáron a komolyabb gyógytorna gyakorlatokat végeztem, de megint jól esett a társaság. 

Kérdésekre továbbra is szívesen válaszolok, hamarosan utolérem magam.

Miután az előző bejegyzésemben eljutottam a kisműtét kitárgyalásáig, így nem marad más hátra, mint a szalagpótlás előtti és aznapi események.

Mivel a kisműtét után lelkiismeretesen végeztem a gyógytornát, varratszedés után pedig a szobabiciklizést és biciklizést is, illetve ezeken kívül viszonylag kímélő életmódot folytattam, kitűnő állapotban volt a térdem. Erről a Doktor Úr is szeretett volna megbizonyosodni, így október 21-én még Vecsésen volt jelenésem egy viziten. Szerencsére Ő is megerősítette a felvetésemet, így nem volt akadálya a műtétnek. 

Persze a műtét előtt ezúttal is voltak tennivalók: mellkas röntgen, EKG, labor és vércsoport meghatározás, emellett a mankó, vérhígító injekció, fásli és a Genu Syncro 2100 névre hallgató térdrögzítő kiváltása receptre. 

Miután minden meglett, így izgatottan és feszültem vártam a napok telését. Péntekig lassan teltek a napok, utána viszont a barátnőmnek, barátoknak és a családomnak köszönhetően nem volt alkalmam unatkozni. Ezúton is köszönöm nekik a támogatásukat!

...és így érkezett el október 27. Mivel 26-án nem lehetett befeküdni a hosszú hétvége miatt a tatai Kastélypark Klinikára, így aznap hajnalban indultunk el... Ha ehhez hozzávesszük, hogy nem sokat aludtam, illetve éjféltől tiltva volt az evés és ivás is, így kellően fáradt és enervált voltam. 

Miután odaértünk 7 óra után pár perccel a Klinikához, a recepcióhoz fáradtunk, ahol leadtam a leleteimet, majd következhetett a találkozás az altatóorvossal, aki elmondta az altatás és a gerincérzéstelenítés előnyeit és hátrányait is. Végül az altatás mellett döntöttem. Azt mondták, hogy a műtét után rögtön érzem majd a fájdalmakat, de úgy voltam vele, hogy inkább ez, mint esetlegesen a katéter, illetve az, hogy mozdulatlanul feküdjek órákig az ágyban...

A döntés után felkísértek a szobámba, ami nagyon korrekt volt. Wifi, tv, mosdó, távirányítóval állítható ágy, nővérhívó és kiváló kilátás jellemezte. Miután kipakoltunk a táskámból (túl sok ruhát vittem, felesleges. 1-2 póló, 1-2 alsógatya, hazafelé mackónadrág, másra nagyon úgyse lesz szüksége az embernek...) aláírtam néhány beleegyező nyilatkozatot, majd jött a nővér, hogy menjek el a mosdóba, intézzem el a dolgaimat, aztán vegyek be egy gyógyszert és feküdjek be az ágyba. Eközben a szülőknek el kellett hagyniuk már a szobát. Megjártam a mosdót, bekaptam a tablettát, aztán éppen be akartam feküdni az ágyba, amikor bejöttek a szobába, hogy mehetünk a műtőbe. Így utólag belegondolva örülök, hogy velem kezdtek, viszont akkor kicsit be voltam csokizva. 

Feltoltak a műtő előtti várakozóba, leborotválták a lábamat, a Doktor Úr ismét megnézte a térdemet, majd betoltak a műtőbe. 1-2 mondat beszélgetés után pedig már aludtam is...

...a következő emlékképem pedig az, hogy irtózatosan remegek, megérkezett a szobatársam, illetve a szüleim is a szobában ültek. Miután a remegés megszűnt, sikerült felfogni, hogy átestem a műtéten, így lecsekkoltam a lábam, ami combtól bokáig be volt kötve, rajta a térdrögzítővel, illetve a bokámnál láttam egy szép kis cső kivezetését, amiben piros színű folyadék távozott egy kis edénybe. Olyan óriási fájdalmaim nem voltak, bár az ágyban való mozgolódás elég nehézkesen ment. Pár órával később kaptam egy kancsó meleg teát, majd délután 6 órakor jött a vacsora, illetve az első vérhígító injekció is. Felvágott, ropogós kenyér, sajt, vaj, puding, paradicsom. Jól esett nagyon, képeket majd a következő bejegyzésben csatolok. Lefekvés előtt azért a biztonság kedvéért kértem egy fájdalomcsillapítót, de sokat nem segített. Na nem azért, mert komoly fájdalmaim lettek volna, szimplán csak nem tudok háton aludni...  

Miután az ortopédorvos megállapította a szakadást, eldöntöttem, hogy műtétet szeretnék. Sok emberről olvastam véleményeket, végül Dr. H. Istvánnál kötöttem ki, aki első látásra és hallásra is szimpatikus volt. 

2014 júliusában felutaztam hozzá Budapestre, ahol ő is megerősítette a szakadást. Azt tanácsolta, hogy legyen először egy kisműtét (shaverezés), majd egy nagyobb, ahol a szalagpótlás megtörténik. 

A kisműtétre szeptember 4-én került sor Vecsésen, egynapos sebészeti eljárás keretében. A műtét előtt jöttek a kötelező vizsgálatok: mellkas röntgen, labor, vércsoport meghatározás és EKG. Ezeket elintéztük itthon, így 4-én reggel 7-re az eredményekkel mentünk Vecsésre, ahol a műtétet altatásban végezték.

Sokat nem írnék erről. Nagyon kedves és figyelmes mindenki, tökéletes és optimális légkört teremtettek. A műtét után a Doktor Úr elmondta, hogy "szerencsére" csak szalagszakadás van, porcleválás és egyéb finomságok nincsenek. Kaptunk 10 db vérhígító injekciót, amiből az elsőt ott be is adták, egy gyógytornás papírt 10 gyakorlattal, melyet már másnap el lehetett kezdeni, illetve egy dokumentumot, hogy miket kell betartani. Délután fél3 környékén elengedtek, én pedig betartottam az utasításokat.

Ennek köszönhetően minden rendben zajlott, a varratszedés után (szeptember 12.) pedig megbeszéltük, hogy október 27-én lesz a szalagpótlás. 

Kicsit kapkodósra vettem, de szeretném utolérni magam az időben. Kérdésre persze szívesen válaszolok akár részletesen is. 

Hosszú sztori, de a lehető legrövidebben megpróbálom összefoglalni.

2013 februárja: foci a csarnokban. Próbáltam volna labdát szerezni, az ellenfél megpróbálkozott egy csellel, azonban olyan balszerencsésen sikerült neki, hogy a labda tréfálta meg őt. Elvesztette az egyensúlyát, elesett, és persze pont az én nyújtott lábam látta kárát ennek. 10 percre elhagytam a pályát, közben remegett a térdem és a lábam, de mondom akkora baj nem lehet itt, visszamegyek. Ez megtörtént, de pár perc után láttam, hogy ez esélytelen, így inkább átöltöztem és hazamentem. Pihentem vele, mondom ha nem javul, akkor hétfőn elmegyek a sebészetre. Bementem, azt mondják pihentessem, kenegessem. Jó. 

2013 márciusa: 2 hét pihenés után nem éreztem fájdalmat, így azt gondoltam, hogy nyugodtan visszamehetek focizni. Beálltam a kapuba, de egy nagyobb lépés után éreztem, hogy a térdem nem bírja, melyet egy reccsenéssel hozott a tudomásomra. Nekem azonban ez nem volt elég. Újabb 2 hét telt el, gondoltam megpróbálom térdrögzítőben a játékot. Megint reccsenés egy tök ártatlan szituban. Jó, itt lett elegem. Felhívtunk egy környékbeli magánorvost, aki sportsérülésekkel is foglalkozik. 

2013 áprilisa: Irány a doki. Ultrahang, azt mondja a térd külső oldalszalagjának részleges szakadása áll fent. 1 hónapig szigorúan pihentessem, utána kezdjek el futni, szobabiciklizni és úszni, majd ha már nincs semmilyen fájdalmam, akkor visszatérhetek a pályára is. Plusz kaptam egy krémet. Betartottam az utasításokat...

2013 május: Eltelt az 1 hónap. Úszni nem tudok, szóval maradt a bicikli és a futás...

2013 augusztusa: Elkezdtem ismét focizni. A fokozatosság elvét vallva először csak 5 percre álltam be, aztán 10-15-20 és így tovább... Persze mivel teremről van szó, így ezt az időt is elosztva vállaltam be.

2013 ősze: Egyre többet voltam a pályán, azonban nem voltam olyan bátor, mint korábban. Nem vállaltam be a cselezést, a nagyon gyors és hirtelen irányváltásokat, hiszen instabil érzésem volt. Gondoltam legyengült a lábam, majd idővel jobb lesz, de sajnos nem lett, sőt. Az egyik meccs alkalmával az ellenfélnél elszakadt a cérna, és hátulról beleszállt a sérült részhez. Kész. Másnap irány a sürgősségi, ahol nem igazán mondtak semmit, csak azt, hogy majd hétfőn menjek vissza. Nem mentem, inkább elmentem egy másik kórházba. Ott azt a diagnózist állapították meg, hogy megnyúltak a szalagok. Pihenjek, nem lesz semmi baj, a korábbi sérüléshez semmi köze.

2014 első fele: Pihentem januárig, majd elkezdtem a szobabiciklizést, majd pár hónappal később a gyógytornát is internetes videók alapján. Sajnos hiába a 4000+ km tekerés és a gyógytorna, továbbra is érzem az instabilitást. Így jutottam el egy helyi ortopédorvoshoz, aki egy kis kimozgatás után azt mondta, hogy 90%, hogy elülső keresztszalag szakadásom van. 


Ötletem sincs, hogy pontosan mikor szakadhatott el, de az bosszantó, hogy sem 2 kórház, sem magánorvos által nem derült ki a problémám...

Sziasztok!

Villámgyors leszek ezúttal: Elülső keresztszalag szakadásom van, ezt a blogot pedig 2 dolog miatt hoztam létre. Egyrészt azért, mert bár az interneten találtam elég sok anyagot, számtalan írás régebbi technikákról szól, amelyek picit elavultak. Ha csak egy embert is sikerül egy kicsit megnyugtatnom, esetleg választ kap általam (vagy az ide tévedő, hasonló problémákkal küzdő személyektől), akkor máris elértem a célomat.

Másodsorban saját magam miatt vágtam bele. A saját felépülésem menete írásban azt hiszem örökké emlékeztetni fog az összes apró sikerélményre és az összes szenvedésre, amit ezzel a sérüléssel kaptam.

A motivációmat tehát már ismeritek, a következő alkalommal pedig arról írok, hogy hogyan is sérültem meg.